Ren szemszöge*
Hajnal háromkor csörög az órám. Azonnal kipattan a szemem, felkelek. Lassan kisétálok a fürdőszobába. Levetkőzök, beállok a zuhany alá és legalább tíz percig élvezem hogy a forró víz lefolyik a bőrömön. Kiszállok, felveszem a köntösöm, a tükörhöz lépek és kesze-kuszán összekötöm a hajam. Ezután a konyha felé veszem az irányt. A mályvaszínű falakat lágyan megvilágítja a kinti lámpának és a holdnak a fénye. Lámpát gyújtok. Magamhoz veszem a vízforralót, megtöltöm vízzel, bekapcsolom és várom hogy felforrjon a teavizem. Közben a hűtőben turkálok valami elemózsiáért. Találok egy kis tojást és bacont. Ezeket kiteszem az asztalra azután pedig előveszek pár fűszert és egy serpenyőt, na meg egy kis olívaolajat. Elindítom a tűzhelyet és egy kis olajat csepegtetek a serpenyőbe. Megfogok két tojást, beleütöm a serpenyőbe és mellébiggyesztek egy kevés bacont. Megfogom a sót és a csilit és mindkettőből teszek egy keveset a reggelire. Míg az sül addig megterítek. Előveszek egy lapos fakanalat és a tányéromra csúsztatom az ételt. A mikróhoz lépek és beízesítem a teát. Öntök magamnak a bögrébe és reggelizni kezdek. Ránézek az órára:
-Sietnem kéne...!-mormolom magam elé. Egy kicsit sietősebbre fogom és a tányérokat, evőeszközöket beleteszem a mosogatóba. Átszaladok a szobába, megfogom a Kedvenc felsőm és nadrágom.
-Ez lesz a legjobb!- jelentem ki boldogan. Felveszem a ruhadarabokat, visszamegyek a fürdőszobába és megfésülködök. A hajammal megvolnék! Összeszedtem a táskám és a kabátom, felvettem a telitalpú cipőm és négy előtt tíz perccel kiléptem az ajtón. Beledugtam a kulcsom a zárba és elfordítottam azt. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és kicsit sietve vettem az irányt a Nagy Erdő bejárata felé. A sietségemnek az lett az eredménye hogy öt perccel hamarabb odaértem. Szépen lassan a többiek is befutottak, felvettük a kommunikációs készüléket és elindultunk ahogy tegnap is megbeszéltük. Egyedül sétáltam az erdőben. Ilyen korán még a madarak sem csiripelnek. Néha a tavalyi avar rezgését és bagolyhuhogást lehet hallani. A tücskök éneke a leghangosabb. Gyönyörködöm a hajnali tájban. Hat óra körül, mikor már a nap is felkelt megálltam egy fánál. Előveszek egy csomag kekszet és a fekete köpenyem. Hosszasan bámulom a sötét ruhadarabot. Végül magamra öltöm az éjfekete köpönyeget. Megeszem a maradék kekszem, és elindulok. A pihenőm körülbelül egy órát vett igénybe. Lassan és nyugodtan gyalogolok tovább.Gyönyörködöm a reggeli tájban...mikor egy halk kiabálás hallatszik abból az irányból amerre haladok. A lépteim egyre szaporábbak lettek és már szinte rohantam hang irányába. A nagy loholás közben megláttam egy fát, felmásztam rá. Ezután már a fákon mászkálva folytatom az utam. Meglátom a nagy keveredésben őt. A szívemben egyszerre érzek szeretetet és gyűlöletet. Végül az utóbbi kerekedik felül és a fiú irányába indulok el. Valamit beszél a társaival és egyedül indul tovább. Követem. Érzem ahogy egyre fáradok, mikor észreveszem hogy megáll.
-Gyere elő, bárki is vagy!-szólal meg érthetően. Tiszta hangja üti meg a fülem és kissé remegve leugrok a fáról. Felhúzom a kapucnit hogy ne lássa az arcom.
- Nincs időm erre!- beszélt türelmetlenül.
- Nem engedhetlek tovább!- üvöltöttem rá.
-Akkor harcolnunk kell. Teljesen felpörögtem!-kiabálta. Ez az igazi Natsu, gondoltam magamban.
-De előbb vedd le a köpenyt-hirtelen összerezzentem.
- N-nem tehetem!-válaszoltam remegő hanggal. Teljesen lesokkolt. Elindult felém, én pedig védekező pózt vettem fel.
-Karyuu no tekken!!- üvöltötte. Mire megtorpantam és felfaltam lángjait. Hirtelen ő is lefagyott. Én ezt kihasználva felé ugrottam és válaszul azt üvöltöttem:
-Karyuu no yokugeki!Egy kis tengeri meglepetéssel. Mikor megpróbálta felfalni a tüzet válaszul a víz miatt fulladozni kezdett. Az ugrás közben már csúszkált a köpeny.
Szépen lassan abbamaradt a köhécselés de látszott az arcán hogy mostmár ténylrg komolyan gondolja.
Végre, erre vártam!-gondoltam. Megállt, összegyűjtötte az erejét és ezt mondta:
- Karyuu no Kenkaku!
Bár igyekeztem de sajnos nem sikerült időben hárítani a támadást. Sikeresen padlót fogtam. Egyre jobban izzadtam és elkapott a félelem. ~Mi lesz ha veszítek?-tettem fel a kérdést magamnak-Nem, nem! Erre ne is gondolj!!!- próbáltam megnyugtatni magam nem sok sikerrel. Totál kiakadtam pedig még csak most kezdtük el. Úgy kellett összekaparnom magam a földről....összegyűjtöttem minden bátorságom és erőm és ellentámadásba kezdtem.
- Karyuu no Koen!- rengeteg erőt tettem ebbe a támadásba. Hatalmas mennyiségű mágiát szabadítottam fel egyszerre. Ez épp elég volt ahhoz hogy az egyetlen kopottas ruhadarab ami elrejtette kilétem a földön landolt. CSODÁS! De ettől függetlenül eltaláltam a fiút. De ő nem kezdett ellentámadásba. Csak megállt. Teljesen megdermedt és a földet pásztázta.
- Szóval te vagy az...gondolhattam volna!- sóhajtott mélyet haragját vissza nem fojtva, akkor már a tekintetemet keresve.
Hangtalanul álltam előtte, lesütöttem a szemem. Úgy festettünk mintha egy felnőtt lecseszett volna egy gyereket. Én éreztem magam a gyermek szerepében pedig egyidősek vagyunk. Furcsa volt. Végül ő törte meg a kínos csendet:
- Én ezt nem akarom folytat...-itt belevágtam a szavába.
-Benne volt az eskünkben ha külön utakon járunk de mégis úgy hozza a sors hogy találkozunk- itt elhalkultam- meg kell küzdenünk. Itt megint hosszú csend következett, de most én törtem meg:
- Ha nyersz, segítek nektek...-ajánlottam fel.
- És mi lesz ha te győzöl?- szegezte nekem a kérdést.
-Az maradjon az én titkom!-mosolyodtam el sejtelmesen.
- Rendben! Akkor kezdjük!- kiáltott fel.
- Várj! Valamit leszögeznék! Nem kell eszméletlennek lennem ahhoz hogy nyerj. Egyszerűen ha hatvan másodperc letelik és nem állok fel akkor nyersz. Ha ez fordítva történik akkor én győztem! Stimm?- mondtam. És bele is kezdtünk.
- Karyuu no Kagizume!-kezdtem.
- Guren Bakuenjin!- kaptam válaszul. Nem boldogultam. Sehogy sem. Mindegy melyik technikámmal támadtam mindig egy erősebbel hárított. Elfáradtam. Ekkor eszembe jutott valami:
- Fekete mágia: Sötét angyal szárnycsapása.-küldtem felé egy nagyon erős varázslatot. Nem volt képes védekezni, így egy fához csapódott. Számolni kezdtem, de negyvenhét másodpercnél felállt és támadott:
- Shiranui Gata!- elszörnyedtem mikor megláttam mi érkezik felém. Nagy tétekben játszottunk így hamar vége is lett az egésznek. Teljesen kifogytam a mágikus erőből. Itt már nem lehetett kitérni, ezt mindketten tudtuk. Miután eltalált a mágia, fáradtan és keserűen borultam el. Én még menni akartam, de a testem nem engedett. Szépen lassan elsötétült minden, az érzékeim is eltompultak...mígnem teljesen elájultam. Bele kellett törődnöm... VESZTETTEM.
folyt.köv.
-Gyere elő, bárki is vagy!-szólal meg érthetően. Tiszta hangja üti meg a fülem és kissé remegve leugrok a fáról. Felhúzom a kapucnit hogy ne lássa az arcom.
- Nincs időm erre!- beszélt türelmetlenül.
- Nem engedhetlek tovább!- üvöltöttem rá.
-Akkor harcolnunk kell. Teljesen felpörögtem!-kiabálta. Ez az igazi Natsu, gondoltam magamban.
-De előbb vedd le a köpenyt-hirtelen összerezzentem.
- N-nem tehetem!-válaszoltam remegő hanggal. Teljesen lesokkolt. Elindult felém, én pedig védekező pózt vettem fel.
-Karyuu no tekken!!- üvöltötte. Mire megtorpantam és felfaltam lángjait. Hirtelen ő is lefagyott. Én ezt kihasználva felé ugrottam és válaszul azt üvöltöttem:
-Karyuu no yokugeki!Egy kis tengeri meglepetéssel. Mikor megpróbálta felfalni a tüzet válaszul a víz miatt fulladozni kezdett. Az ugrás közben már csúszkált a köpeny.
Szépen lassan abbamaradt a köhécselés de látszott az arcán hogy mostmár ténylrg komolyan gondolja.
Végre, erre vártam!-gondoltam. Megállt, összegyűjtötte az erejét és ezt mondta:
- Karyuu no Kenkaku!
Bár igyekeztem de sajnos nem sikerült időben hárítani a támadást. Sikeresen padlót fogtam. Egyre jobban izzadtam és elkapott a félelem. ~Mi lesz ha veszítek?-tettem fel a kérdést magamnak-Nem, nem! Erre ne is gondolj!!!- próbáltam megnyugtatni magam nem sok sikerrel. Totál kiakadtam pedig még csak most kezdtük el. Úgy kellett összekaparnom magam a földről....összegyűjtöttem minden bátorságom és erőm és ellentámadásba kezdtem.
- Karyuu no Koen!- rengeteg erőt tettem ebbe a támadásba. Hatalmas mennyiségű mágiát szabadítottam fel egyszerre. Ez épp elég volt ahhoz hogy az egyetlen kopottas ruhadarab ami elrejtette kilétem a földön landolt. CSODÁS! De ettől függetlenül eltaláltam a fiút. De ő nem kezdett ellentámadásba. Csak megállt. Teljesen megdermedt és a földet pásztázta.
- Szóval te vagy az...gondolhattam volna!- sóhajtott mélyet haragját vissza nem fojtva, akkor már a tekintetemet keresve.
Hangtalanul álltam előtte, lesütöttem a szemem. Úgy festettünk mintha egy felnőtt lecseszett volna egy gyereket. Én éreztem magam a gyermek szerepében pedig egyidősek vagyunk. Furcsa volt. Végül ő törte meg a kínos csendet:
- Én ezt nem akarom folytat...-itt belevágtam a szavába.
-Benne volt az eskünkben ha külön utakon járunk de mégis úgy hozza a sors hogy találkozunk- itt elhalkultam- meg kell küzdenünk. Itt megint hosszú csend következett, de most én törtem meg:
- Ha nyersz, segítek nektek...-ajánlottam fel.
- És mi lesz ha te győzöl?- szegezte nekem a kérdést.
-Az maradjon az én titkom!-mosolyodtam el sejtelmesen.
- Rendben! Akkor kezdjük!- kiáltott fel.
- Várj! Valamit leszögeznék! Nem kell eszméletlennek lennem ahhoz hogy nyerj. Egyszerűen ha hatvan másodperc letelik és nem állok fel akkor nyersz. Ha ez fordítva történik akkor én győztem! Stimm?- mondtam. És bele is kezdtünk.
- Karyuu no Kagizume!-kezdtem.
- Guren Bakuenjin!- kaptam válaszul. Nem boldogultam. Sehogy sem. Mindegy melyik technikámmal támadtam mindig egy erősebbel hárított. Elfáradtam. Ekkor eszembe jutott valami:
- Fekete mágia: Sötét angyal szárnycsapása.-küldtem felé egy nagyon erős varázslatot. Nem volt képes védekezni, így egy fához csapódott. Számolni kezdtem, de negyvenhét másodpercnél felállt és támadott:
- Shiranui Gata!- elszörnyedtem mikor megláttam mi érkezik felém. Nagy tétekben játszottunk így hamar vége is lett az egésznek. Teljesen kifogytam a mágikus erőből. Itt már nem lehetett kitérni, ezt mindketten tudtuk. Miután eltalált a mágia, fáradtan és keserűen borultam el. Én még menni akartam, de a testem nem engedett. Szépen lassan elsötétült minden, az érzékeim is eltompultak...mígnem teljesen elájultam. Bele kellett törődnöm... VESZTETTEM.
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése