Sziasztok! Uramisten túlléptük a 200 megtekintést! Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! Tudom a mostani résszel elég sokat késtem, de vigasztalásul nagyon hosszú részt hoztam nektek! Ha tetszik iratkozzatok fel, komizzatok! Még egyszer köszi! :'3 Puszi és ölelés: Ren Chan ♥♥
...
A harc egyoldalúnak bizonyult. Bárhogyan támadott nem ért el minket. Viszont mind kezdtünk fáradni. Már lassan kezdtem én is kifogyni az energiából. Folyamatosan az ellenfelem arcát fürkésztem de semmit nem tudtam kiolvasni belőle. Nem értettem, akkor még nem. Natsura néztem, bólintottam egy aprót hogy mehet. Összekulcsoltuk ujjainkat, minden erőnket összegyűjtöttük és egyszerre kiabáltuk:
-Karyuu no Koen!- a támadás a tehetetlen áldozat felé siklott a levegőben, a tetemes mennyiségű mágia meg sem állt amíg végöl el nem érte célját, Laylat. Amikor eltalálta a lányt egy hatalmasat robbant mi pedig fellélegeztünk. Azt hittük vége. Még mindig egymás kezét fogtuk. A keze forró volt és a tenyere is izzadt. Valószínűleg én sem lehettem jobb bőrben de nem érdekelt. Örültem hogy a kezeink ha egy pillanatra is de egybeforrtak. A támadás területére vándorolt a tekintetem, de csak füstöt láttam. Hirtelen egy ördögi kacagás hallatszott. Layla felemelkedett a törmelékek közül. Bár alig állt a lábán nem adta fel. Teste minden porcikája tele volt vérrel, horzsolással, zúzódással. Rengeteg égési sebet véltem rajta felfedezni. A haja vége megégett, szőke haját vérfoltok festették vörösesre. Ruhái cafatokban lógtak róla, de állt. A nevetése vérfagyasztó volt. Mindketten ledermedtünk, Natsu is és én is. Nem tudtuk hogy mit tegyünk. Tehetetlennek éreztem magam. A fiú elengedte a kezeim. Bármennyire is fájt semmit nem tehettem ellene és még csak nem is ez volt a legnagyobb gondom.
- Azt hittétek ennyitől kipurcanok?- szegezte felénk a kérdést, az arca sötétből pszichopatára cserélődött. Ez semmi jót nem jelentett, mellesleg nem hagyta abba azt az ijesztő röhögést.- Ha, hahahahaha-levegőt vett-hahahaha.- megborzongtam. Mi tegyünk? Layla totál nem normális. Ekkor meglepődöttségünket kihasználva támadott.
- Ice Make, raven - kiabálta két nevetés között. Míg mi elugrottunk egy sokkal erősebb varázslat szövegét mormolta. Körülötte világoskék varázskörök jelentek meg. A szeme is kéken világított. NE! Ez nem lehet ez az az ősi mágia amivel egy egész országot el lehet pusztítani? Biztos vagyok benne. Natsu eszmélt fel előbb. Lay felé ugrott, csak úgy pörgött a levegőben és egy ütéssel kizökkentette Laylat. A mágikus kör eltűnt. Minden elcsendesedett. Már a lány sem nevetett.
- Hogy merted ezt tenni- kérdezte dühösen a fiút. A mondat végére már üvöltött. Végleg elvesztette a fejét. Natsu felé vette az irányt , hihetetlen gyorsasággal és mesteri pontossággal gyomorszájon vágta. Natsu..összeesett. Layla még vagy kettőt belerúgott. HOGY MERI BÁNTANI AZT AKIT SZERETEK? Itt már én dühödtem be. Véget vetek ennek a játéknak. Nem bánthatja tovább Natsut. Már éppen ki akarta végezni amikor a fiú teste elé ugrottam. A szememben apró könnycseppek jelentek meg.
- Nem!- álltam a fiú elé elfordítottam a fejem, vártam a halált. Felkészültem. Köszönöm az eddigieket. De Layla megállt. A fejét lehajtotta. A hajától nem láttam az arcát.
- Téged nem öllek meg...-kezdte nyugodtan- DE ŐT IGEN!- emelte fel a fejét és pszichopata tekintete az enyémbe fúródott. Ezt nem engedhetem! Nem halhat meg! Ma, nem és holnap sem!
- Csak a holttestemen keresztül- kiáltottam.- Lecserélés! Fekete angyal páncélja!- kiabáltam Layla felé. Ez a páncél felgyorsítja a mozgásom és ötszörösére erősíti a támadási erőmet. A sebesüléseim eltűntek, új erőre kaptam. A kezeim lángba borultak. Végül az én arcom torzult el. Nem bánthatja! Nem engedem! Engem már az sem érdekelt ha belehalok de meg akartam menteni. VÉGE! Amikor ezt a szót kimondtam magamban elindultam felé, egy pillanat alatt a földre terítettem. Egy ütés elég volt. Az én tekintetem sem volt már természetes.
- Bocsánat...- nyögtem ki és az előttem fekvő testet néztem.
- Mi-miért tetted? Miért árultál el minket?- nyögte sírva. Itt én is sírni kezdtem. Szíven ütöttek szavai, pedig igazak voltak.
- Mert helytelen amit teszünk, tettünk. Ebben a küldetésben a javulás lehetőségét láttam meg miután veszítettem. Sosem értettem egyet azzal, hogy ebből éljünk. Mi az, hogy valaki elrendeli hogy egy másik ember meghaljon mert valami zavarja őt? És ezért fizetnek nekünk? Mi ez? Puszta gyilkosság...- a könnyeim csak hullottak. Nevetségesen hangozhatott amit mondtam, de én mindig is így gondoltam. Ezt az érzést viszont korábban mindig elnyomtam magamban. De most ezt nem tehettem meg.
- Nem mindegy már? Te már sosem javulhatsz meg! Tudod hány embert gyilkoltál meg, gyilkoltunk meg külön-külön és együtt- kérdezte gúnyosan. Nem hitt nekem. Közben lecsökkent a varázserőm, és dőlni kezdtem. Az utolsó pillanatban Natsu elkapott. Látta az egészet? Hallotta amit mondtam? A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. A fiú egy csókot lehelt a homlokomra és finoman letett. A szemem egyre csak csukódott lefelé de még láttam hogy Layla elindítja végső varázslatát és üvölti, hogy pusztuljatok. Natsu közelebb ment és gyomorszájon ütötte... itt elsötétült minden. Még Natsu kiabálását hallottam de egyre távolabbról. A hallásom tompult már, csak azt tudtam hogy nyertünk, ma nyertünk.
...
- Történt valami?- firtattam óvatosan. A szemembe nézett és inkább kérdezett:
- Jól vagy?- baromi jól esett hogy megkérdezte. Óvatosan biccentettem egyet amitől szemlátomást megnyugodott egy kicsit. Egy pajkos mosoly jelent meg az arcomon.
- De nem válaszoltál a kérdésemre!- néztem rá tettetett megsértődöttséggel. Erre ő is elmosolyodott egy kicsit, de már komoly arckifejezéssel válaszolt:
- Erza és Lucy nem boldogulnak a "haveroddal"!- nyomta meg az utolsó szót. Annyira nem lep meg. Wein ereje számomra mindig is felbecsülhetetlen volt. Elgondolkodtam, percekig meg sem szólaltam. Ez idő alatt végig ilyesmi gondolatok cikáztak a fejemben: Túl erős! Mi lesz most? Nem kéne segíteni?... A gondolatmenetem a fiú szakította meg:
- Segítenünk kellene- jelentette ki, hirtelen lángolni kezdett a teste- Teljesen feltüzeltem magam!- kiáltotta.
...
- Segítsetek
Erza is a végét járta már az erejének. A kis pihenőmnek hála visszatért az erőm egy része. Azonnal be akartam szállni. Natsu fedezett.
-Karjuu no Tekken!- ütöttem ki, mire a másik oldalról Natsu ütött egy jókorát Weinen. A szőkeség fáradtan omlott össze. De meg se nyekkent.
- Mit kerestek itt?- rivallt ránk Erza.
- Gondoltuk rád fér a segítség!- kacsintott a fiú és villantott egy ellenállhatatlan mosolyt.
- Köszönöm- mondta Erza. Most hogy jobban megnéztem. Tele volt zúzódásokkal, a páncélja is törött volt. A kardja megrepedt. A lány feje vérzett. És még mindig talpon volt. Wein felállt és ránk támadott:
- Mágikus géppisztoly! Spirállövés!
- Karyuu no Yokugeki!- válaszoltam a támadására, ami eltalálta. Egyetlen gyenge pontja van mégpedig amikor támad akkor le kell engedje a védelmét. Ezt kihasználva támadtam. De takarékoskodnom kellett mert már nekem sem volt sok erőm. Most Erza következett! Egy vágással kettészelte Wein fegyverét! Meg voltam lepődve. Ez az egyik legerősebb fegyvere volt. A végső ütést Natsu vitte be. Látszólag összeesett a szőke fiú de én tudtam ennyi nem volt elég.
- Legyetek résen! Tuti nem volt ennyi elég!- figyelmeztettem a többieket. A gyanúm beigazolódott, mert Wein már éppen felfelé tápászkodott. - Lecserélés! Tűzisten Kasza! A sebeim megint eltűntek. A haspólót és a rövidnadrágot egy szoknya és egy hosszú köpeny váltotta fel. A magassarkúm helyett már csizma volt rajtam. A hajam tépetten omlott az fejem jobb oldalára. A bal fülemben egy fekete kereszt fülbevaló lett. A kezemen kesztyűk voltak. A kezemben pedig a Szent Tűzisten fegyverek egyike feküdt.A sálam továbbra is a nyakamban volt.
- Ezt neked Wein! Kör formáció!- rohantam felé. Eltaláltam! Ez az! Ez biztos nagy falat lesz neki! Itt mi fogunk nyerni.
- Áááááá!- ugrott felé Erza a tűzpáncéljában. Wein ezt is állta. Ekkor nevetni kezdett és valami rémes varázslatot akart felszabadítani.
-Lecserélés! Tűzistenkard!- kiáltottam- Második eredet kapuja....KAI- üvöltöttem. - Haáááááááááááááááááááááá!- visítottam teli torokból. Wein megbénult de elkéstem. Eközben a fiú varázslata már Erza felé haladt. Aki megdermedve állt. Elé ugrottam. Felvettem a kereszt pózt. A kezemben fekete lángok jelentek meg. Ezt a varázslatot biztos nem élem túl. De legalább a nővéremért halok meg még ha ezt ő sosem fogja megtudni. Szeretlek titeket!...
- Szeretlek nii-san!- Egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Ő csak megdermedve állt. Nem tudta mire vélni szavaim. De nem érdekelt.- Sötét Angyal burka!- hirtelen hatalmas fényesség jelent meg. A vakító fényben senki sem látott semmit. Szépen lassan Wein varázslatát beszívta az enyém. Ennyi volt. Győztem! A szőke fiúval egyszerre estünk össze. Az utolsó pillanatban még egymásra pillantottunk. Mintha elismerően mosolygott volna... De lehet csak képzelődtem. Bár a szemhéjam már fedte a szemeim, a hallásom még működött. Szapora lépteket hallottam felém közeledni. Natsu volt az.. Fölém hajolt és sírt.
- Nem-nem halhatsz meg! Nem teheted- üvöltötte maga elé. Az öltözékem már időközben visszaváltozott. Natsu könnyei a testemre cseppentek és lefolytak. A fázó testem ezek a kis cseppek felmelegítették. Nem akartam meghalni. Szerettem őt és ez most sem változott meg. Vele akartam leélni az életem. Vele akartam lenni ÖRÖKKÉ. A háttérzajok elhalkultak és egy álomban találtam magam. Egy virágokkal teli mezőn voltam. Megláttam a Fairy Tail tagokat magam előtt tíz- tizenöt méterrel. Utánuk szaladtam. De amikor hozzájuk értem mind eltűntek mintha ott sem lettem volna. Megijedtem és elszomorodtam. Tovább sétáltam és egy vérrel áztatott csatatéren találtam magam. Megláttam...saját magamat! Belém hasított a fájdalmas felismerés. Natsu ott sírt fölöttem, Erza próbálta vígasztalni. Gray fagyosan és dermedten állt, Wendy pedig próbált meggyógyítani. De miért? Hisz' én rossz ember vagyok. Miért akarnak megmenteni? Nem érdemlem meg. Az elmémet hirtelen a régi emlékeim sokasága ragadta magával. Mintha egy varázslat lenne. Lepergett előttem az összes szép emlékem. Azt követték a rosszak.
És mikor már az életem utolsó lángjai végleg kialudtak volna... kinyitottam a szemem. Natsu könnyel áztatott arccal nézett rám és hevesen átölelt. A többiek is megkönnyebültek.
- Soha ne tegyél ilyet többet. Kérlek...- szorított magához annyira hogy majdnem összeroppantam. Én is sírni kezdtem. Mélyen legbelül megérintettek szavai. El kellett hogy induljak. Mennem kellett. Natsu megfogta a kezem. Elpirultam. Ő ijedten engedte el az enyém.
- Várj hozok egy pokrócot- szólt oda nekem édes hangján. Haha. Mehetek! Lassan feltápázkodtam és feltűnés nélkül elindultam a kijárat felé. Egy kiáltást hallottam a hátam mögül. Natsu észrevett... A tisztás bejáratánál álltam. Gyorsan ideszaladt. Percekig feszengve álltunk egymástól pár centire. Elpirultam. Az eszem megállt és a szívem magától cselekedett. Hirtelen a nyaka köré fontam a karjaimat és egy búcsúcsókot leheltem az ajkára. A lepkék a hasamban újult erővel akartak kitörni. Natsu bár először meglepődött aztán boldogan viszonozta a csókot. Ő is elpirult. Azt akartam hogy sose legyen vége ennek a pillanatnak, de az idő szeret kitolni velem így ez a pillanat is úgy elillant mint a többi. Szorosan hozzásimultam, megöleltem és ennyit mondtam:
- Mennem kell...- elengedett és egy illúzió varázslattal lassan eltűntem előle. Egyébként elterelés volt és a fán ültem, a szagom elfedtem. Véghez kellett vinnem a büntetésem. Bár maradtam volna de megígértem magamnak hogy nem teszem. Ég veled...
- Miért?- üvöltötte maga elé. Újabb könnyeket láttam előtörni a szeméből. Elfordultam tőle és könnyeimmel küszködve egyenesen kelet felé indultam hátha találok egy várost.
Folyt. Köv.
Remélem tetszett a mai rész :) Puszillak titeket: Ren Chan ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése