Sziasztok! Jézusom!! Ti tényleg olvassátok! *-* Hát nem tudom mit gondoltok az előző részről de azért remélem hogy tetszett! ♥ Most jó sok ihletem van úgyhogy gondoltam folytatom a negyedik résszel! Ami- dobpergést- 2047 szavas lett!!! Remélem örültök :3 A rengeteg késésért gomenasai! Ne nyírjatok ki légyszi! Puszi: Ren Chan ♥
Komizzatok plíííz :D

...

Rémesen éreztem magam. A testem remegett, a sebeim véreztek, fájtak. A zúzódásaim helye belilult. Fáradt voltam és fáztam is. Miért csókoltam meg? Miért hagytam faképnél? Nagyon hiányzott. Az erdő ilyenkor eléggé csendes. Végül is éjfél lehet. Nemsoká elérem az erdő külső kapuját és elvileg -gyakorlatilag nem biztos, de jó lenne- ott kell lennie valami városnak, de minimum egy falunak. Végig túrtam a zsebeim de egy fitying sem volt bennük. Hüledezni kezdtem. Aztán bevillant valami. Hogy lehetek ekkora idióta? Az erdő közepén hagyni egy táskát?? Most mit fogok enni? Hol fogok aludni?? Pazar! A tuti benne maradt...-idegeskedtem. Tovább kutakodtam, de semmit sem találtam. Sírni tudtam volna, de tényleg.- Csak én vagyok ekkora balfék??-gondolkoztam. Ha valaki itt állna előttem akkor biztos röhögne és azt mondaná igen. Aztán kisegítene. Ez a valaki Layla lenne. De ő már nincs itt és sosem lesz itt. Ettől elszomorodtam. Testvéremként szeretem őt. Én szerettem velük lenni...de nem értettem egyet a "munkánkkal". A gondolataimból felébredve megláttam az Nagy Erdő szélét a távolban. Futni kezdtem amennyire csak tőlem tellett, de a végére csak valami kocogás féleséget voltam képes produkálni. Ami végleg letörte a lelkesedésemet az pedig az oldalamba fúródó fájdalom volt, így inkább a sántikálás mellett döntöttem. Itt a fák egyre alacsonyabbak lettek és kezdte a látképet átvenni a mediterránias táj. Amíg magam körüli környezetet- ami mellesleg csodálatos volt-  kémleltem a városlakókon kezdtem gondolkozni. Ha kérdezik mit mondjak? Mi legyen a nevem? Reneé Scarlet? NEM! Nem hívathatom így magam. Nem égetem le Erzát. Nagyon égő lehetne neki, hogy én vagyok a húga, úgyhogy inkább nem. Akkor Tatsumi...Reneé Tatsumi! Annak a családnak már csak egy leszármazottja van! Biztos nem találkozom vele! Az ország másik felében él!- morfondíroztam tovább. Amikor előre tekintettem megláttam a Bosco kikötő várostáblát. Találtam várost! Ez az! Közelebb mentem és végül átléptem az erdő és a város határát. A belváros felé vettem az irányt. Valami fekhelyet kerestem mint egy hajléktalan. Ennél égőbb nem is lehettem volna. Eszetlenül bolyongtam mikor megláttam egy padot! Mostmár tényleg homlesznek érzem magam... Még lehet nem kell a földön lehajtani fejemet. Gondoltam én...

- Pad! Ez az! Lesz hol aludnom- suttogtam magam elé boldogan. Kár hogy a sötétben nem láttam hogy foglalt. Komolyan?!? Mire találtam egy padot... aztán meg kiderült hogy MÁS ALSZIK RAJTA. Szóval már van sorstársam is... sírok. Mi lesz így a hülye fejemmel? Ekkor megpillantottam egy nagy bokrot, mellette egy magas fát. Óh, csak lesz hol aludni!- ujjongtam. A magas fásszárú növény felé vettem az irányt, ásítottam egyet. Egynek ez is megteszi. Így legalább nem lesz feltűnő a hajléktalanságom. Felnézem a lombokra, elég magas növény volt. Komótosan felmásztam a fa legtetejére. Gyönyörű volt a kilátás! A látvány egy pillanatra teljesen elfeledtette velem a történteket és a sérülésimet is. Fel néztem. A fa levelei között foltokban láthattam a gyönyörű csillagos eget! Ezt eddig észre sem vettem! Aztán balra fordítottam a fejemet, láttam a toronyórát ami hajnal kettőt mutatott. Aludni kell! Jóéjt... -Szóltam magamnak. Elkényelmesedtem, amennyire csak lehetett és mély álomba merültem. Most semmit nem álmodtam. Túl fáradt voltam hozzá hogy álmodjak. Vagy nem emlékszem rá. Reggel izomlázzal keltem. Nyolc körül már talpon voltam és próbáltam találni valami értelmes munkalehetőséget. Sajnos nem sok sikerrel. Amikor a piac fele sétáltam, megláttam egy idős hölgyet. Rengeteg csomag volt nála. Itt a lehetőség! Odaszaladtam és azonnal felajánlottam a segítségem. Talán még kicsit túlságosan is rámenős lehettem, de vonakodva elfogadta a segítségem.

- Köszönöm, kedveském!- hálálkodott, szerintem kicsit még rá is színészkedett bár ki tudja. Az út további részét csendben töltöttük. A belvárosban minden ember megbámult. Mondjuk a sebeim, a szakadt ruháim....a kócos hajam. Valószínűleg ez lehetett az indok. De akkor is nagyon rosszul esett. A gondolataim teljesen uralmuk alá vettek és úgy közlekedhettem mint egy zombi. Innen nem sok mindenre emlékszem. Mire végleg feleszméltem már egy sorházas részen jártunk. Mivel a város legszélén lakott így elég messze gyalogoltunk a lábam és az oldalam legnagyobb bánatára. A kertvárosi oldalon sétálgatva a gyönyörű növényeket nézegettem. Mindenfelé rendesen gondozott kerteket véltem felfedezni ami meglepően nagy melegséggel töltötte el szomorkás szívem. Virágok... Otthon.. Míg a kilátásról ábrándoztam, megbökte a könyököm hogy megjöttünk. Mikor a házához értünk jobban végig tekintett rajtam. Megrázta a fejét.- Ezek a mai fiatalok...- mondta a nénike. Elengedtem a megjegyzést a fülem mellett. Valószínűleg a sebeim és a szakadt öltözékemre érkezett ez a halk kis megjegyzés. Mintha tehetnék róla...Várjunk csak!...Tehetek róla.

- Van még valami amiben segíthetek?- kérdeztem édesen csengő hangon. Először elgondolkozott, hogy meg merjen-e még kérni valamire. A kinézetem és az egészségügyi állapotom nem igazán indokolta.-Amúgy ruhák...lecsrélhetnék mert lenne mire csak éppen...a varázserőm mennyisége nem igazán engedi nekem.-Végül egy kicsit kijjebb húzta magát:

- Ha nem terhellek le nagyon...- sóhajtott- ki tudnál takarítani nálam? A lányom kórházi nővérként dolgozik és sosincs itthon hogy segítsen. 100 ékkövet tudok még felajánlani érte. Meg adok valami rendes ruhát. Meg ehetnél valamit, le vagy fogyva!- aggodalmaskodott. Jó talán tényleg le voltam fogyva de ez egy erős megjegyzés volt. Utálom ha a súlyom miatt meg akarnak tömni kajával mint egy libát.Valószínűleg a véleményem az arcomon is tükröződött mert elnézést kért tőlem. Adott egy kék ruhát hogy legyen. Meg egy fekete magassarkú cipőt. Úgy fogok kinézni mint egy cuki kislány. De néha ilyen is kell. Takarításhoz egy régi mamuszt kaptam és egy kinyúlt régi pólót. A konyhában kezdtem. Alig pár négyzetméteres kis szoba volt belesűrítve az ebédlővel. A parányi kis területet elég egyszerű volt kitakarítani. Először a mosogatóhoz léptem, megnyitottam a csapot, egy kis mosogatószert tettem a szivacsomra és nyugodtan törölgetni kezdtem azt a két árva tányért ami a mosogatóban éktelenkedett.- a hab egy kicsit csípte a kezemen a sebeket- Óvatosan eltöröltem őket és körülnéztem a konyhában. Minden szekrény üveges ajtajú volt. A két tányért a kezemben szorongatva léptem a legtávolabbihoz és behelyeztem őket a helyükre. Mintha otthon lennék...! Pár könnycsepp szökött a szemembe. Hiányoztak a barátaim, a lakásom.... az ÉLETEM. De másrészről nem bántam a változást. Hiba volt amit akkor tettem. A sós cseppek időközben lefolytak az arcomról, gyorsan letöröltem őket. Dolgoznom kell! Ezek után inkább csak port töröltem, ami elég uncsi volt. "Oh, hogy én mennyire utálok port törölni!" Mondogattam minden egyes alkalommal ahányszor tüsszentettem egyet. Amikor végeztem a konyhával a fürdőszobába mentem. Először a vegyszereket kerestem. De nem találtam mást csak szappant. Ez is megteszi- suttogtam halkan. Egy vödörbe tettem a szappant és még egy kis meleg vízzel egészítettem ki, megfogtam egy rongyot és elkezdtem végig suvickolni a fürdőszobát. Az idős hölgy időközben a konyhába ment főzni. Pazar. Takaríthatom ki megint- gondoltam. A fürdő mellet volt egy kicsi szoba, ott volt a porszívó, seprű...ilyenek. Megfogtam a megszokott kis rongyomat a másik kezemmel megmarkoltam a porszívól és a hálószobába mentem. A hálószoba az ablakok miatt különösen tágasnak tűnt. Nagyon rendes volt, a tárgyak már egy ideje nem voltak elmozdítva. Minden az eredeti helyén állt, mint egy múzeumban. Lassan és nyugodtan letöröltem a polcokat, a párkányt, mindent. Megláttam egy régi képet amit eddig még csak észre sem vettem. Egy magas, vékony barna hajú,  kék szemű lány volt a képen és a kék ruha volt rajta! emellett a kép mellett sokat álltam. Óvatosan a faliórára sandítottam. Háromnegyed tizenegy van! Kicsit megrémültem. Dolgozzunk! Szépen kiporszívóztam. Ezután fellélegeztem. Asszem megvolnék. Lezuhanyoztam, bekötöttem a sebeim egy részét, átöltöztem az új ruháimba, megfésülködtem és lassan a konyhába tipegtem. Ott egy megterített asztal várt. A nénike a tűzhelynél sürgött-forgott. Elegánsan helyet foglaltam és vártam hogy észrevegyen. Nem akartam megzavarni. Már vagy öt perce ülhettem ott, amikor türelmetlenül az órára sandítottam. Dél van. A hölgy levette a tűzhelyről a levest és egy magabiztos mozdulattal az egész kondért az asztalra helyezte. Nem szólt egy szót sem. Bólintott, hogy szedhetek. Belenéztem a kondérba, erőlevest főzött. Az nagyon finom...Előtört belőlem a gyerek és már azonnal fülig ért a szám. Teleszedtem a tányért, megköszöntem és enni kezdtem. Amikor az első kanállal megkóstoltam szinte a mennyekben jártam. Nagyon finom volt! A maradékot öt perc alatt belapátoltam hozzáteszem nem túl nőiesen. A néni halkan nevetett rajtam... A tányér mellett lévő szalvétával megtöröltem a szám és elpakoltam magam után. Már épp készültem volna mosogatni de leintett hogy ne. Hát ha nem hát nem! Mennem kellene-gondoltam. A hölgyhöz léptem, megöleltem.- Köszönöm az eddigieket! Viszont látásra -köszöntem el kedvesen. Bement a szobájába, azután a fürdőszobába és végül a hűtő tetején turkált. Valamit beletett a tatyóba- utólag kiderült azért ment a szobába- és a kezembe nyomta.
- Ez a tiéd! Jó utat kislányom!- kikísért és becsukta mögöttem az ajtót. Gyorsan beletúrtam a táskába. Benne volt egy kis csomag pogácsa.... én sosem kaptam ilyet. Hirtelen könny szökött a szemembe. Kitapintottam egy jókora csomag kötszert, zsepit és egy kis tarisznyát. Kivettem és jó alaposan szemügyre vettem. Egy kis fekete tarisznya volt arany hímzéssel. kioldottam a tetejét és a kezembe öntöttem a tartalmát. Ötszáz ékkövet számoltam. Elkerekedett a szemem! Hisz' ez ötször annyi mint amennyit ígért! Az első könny legördült az arcomon, ezt több száz követte. Isten áldja meg!-Köszönöm!- szipogtam. Végigmértem a táskát. Egy gyönyörű darab volt. Fekete, narancs és sötét türkiz színű foltokban pompázott. Letöröltem a könnyeimet. Elindultam egyenesen, az út mentén. Az idő rendkívül gyorsan telt és mire észbekaptam már a városközpontban jártam. Elsétáltam egy sötét sikátor mellett. Aztán még egy mellett. Ezt még legalább öt követte. A következőnél megálltam. Sikítást hallottam! Nekem nem kellett több. Amilyen gyorsan csak tőlem tellett beszaladtam. Egy fiatal lány állt ott és egy férfi tolvaj. A földön két teli szatyor volt. A rabló kezében egy kés volt amit a lány torkához tartott. Mindketten rám meredtek. Az egyik tekintet meglepett a másik segítségkérő volt.
- Ez mire volt jó ribanc?!- üvöltött- Ezért kinyírlak!
- Neee- visított folyamatosan a lány. Lerúgtam a két tűsarkút, összeszedtem minden erőmet és a két ember felé kezdtem szaladni- Háááááááááá- visítottam és egy ütéssel a földre terítettem a férfit. A kés kirepült a kezéből ami immáron felém repült. Láttam az élest tárgyat az arcom felé haladni... de időben elhajoltam így csak a hajam bánta egy kicsit ugyanis egy kisebb tincset kivágott a belőle. A földön ülő reszkető alakot felsegítettem. A kezébe nyomtam a szatyrait és annyit mondtam: Fuss! Én a sikátorban talált szemétből összetákoltam egy bilincs szerűséget és a konténerhez láncoltam az eszméletlen rablót. Felvettem a cipőim és mint aki jól végezte dolgát kisétáltam a sikátorból. Elindultam ugyan azon irányba, amerre eddig is mentem. Hirtelen utánam szólt valaki. Hátranéztem és az előbbi lány állt előttem.
- Köszönöm! Nagyon köszönöm!- egyszerre sírt és hálálkodott.- Nagyon jó ember vagy!-Ez nem igaz. Én nem vagyok jó ember. Én egy szerencsétlen lúzer vagyok akit simán kihasználnak a gonosz emberek.
- Ez nem igaz. Ha tudnád miket tettem korábban....-sóhajtottam. Ezt a megjegyzést elengedte a füle mellett.
- Mi a neved? Én Eva vagyok.- meghökkentem. El akartam kerülni a bemutatkozást.
- Reneé Tatsumi. Vagyis...Ren.- hebegtem. Ennyit a menő, nőies megjelenésről. Halkan kuncogott.
- Mivel hálálhatom meg segítséged- kérdezte.
- Azzal hogy legközelebb jobban vigyázol magadra- mondtam kissé anyáskodóan. A kis szőkeséget ez sem tántorította el.
- De tényleg!- erősködött tovább. Na jó...szükségem van egy szemüvegre mert az orromig se látok lassan. Buzi kontroll varázslat a karomon....rontja a látásom.
- Egye fene! Szükségem lenne egy szemüvegre! Tudsz benne segíteni?- felcsillant a szeme és hirtelen a szütyőjében kezdett turkálni. Kivett egy szemüveg tokot, és felém nyújtotta.
- Fogadd el az enyém! Ez egy fekete keretes varázsszemüveg. Kompenzálni képes a látásodat és százszor gyorsabban olvasol vele.- mondta mosolyogva. Ledermedve, kissé gépiesen vettem át az ajándékot. Feltettem a szemüveget.- Csodásan áll!- ujjongott.
- Köszönöm- mondtam még mindig ledöbbenve. Intett egyet.
- Szia!- és el is indult a másik irányba.
- Szi...a.-Pár percig még utána néztem. Mint valami holdkóros, aztán folytattam az utamat. Hirtelen belefutottam egy embertömegbe. Lépni is alig lehetett. Mindenki elfoglaltnak tűnt. Szerencsétlenül araszolgattam, billegtem jobbra-balra. Mindenképp ki akartam jutni a tömegből. Ami végtére sikerült is. Egy kis utcán találtam magam. Egy lélek sem volt körülöttem. Minden csendes volt és kihalt. A házat új építésűek voltak, mindenfelé kisebb-nagyobb bódék táblái álltak....de mind zárva volt. Furcsa. Ekkor hirtelen megragadta valaki a kezem. Ijedten megfordultam. Egy szintén szemüveges, zöld hajú lány állt előttem. Morcosan méregetett. A szemei résnyire össze voltak szűkülve...rendesen ijesztő látvány volt. Szívem szerint elé tartottam egy tükröt.
- Szóval te vagy az a csaj aki lopja a nevem?!- szegezte felém a kérdést és továbbra is mérgesen nézett rám. Mi baja van ennek?! Hozzá sem szóltam...
- Miért, hogy hívnak?- kérdeztem teljesen ártatlanul.
- Roxanne TATSUMI!- nyomta meg a Tatsumit. Az ereimben a vér is megfagyott. Francba. Lebuktam. De hogy kerül ez ide? Vááááááh! Most mit csináljak??????????!!!



Folyt.köv. Puszikaa :3

Harmadik rész: Amikor azt hiszed mindennek vége...

Sziasztok! Uramisten túlléptük a 200 megtekintést! Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! Tudom a mostani résszel elég sokat késtem, de vigasztalásul nagyon hosszú részt hoztam nektek! Ha tetszik iratkozzatok fel, komizzatok! Még egyszer köszi! :'3 Puszi és ölelés: Ren Chan ♥♥

...

A harc egyoldalúnak bizonyult. Bárhogyan támadott nem ért el minket. Viszont mind kezdtünk fáradni. Már lassan kezdtem én is kifogyni az energiából. Folyamatosan az ellenfelem arcát fürkésztem de semmit nem tudtam kiolvasni belőle. Nem értettem, akkor még nem. Natsura néztem, bólintottam egy aprót hogy mehet. Összekulcsoltuk ujjainkat, minden erőnket összegyűjtöttük és egyszerre kiabáltuk:

-Karyuu no Koen!- a támadás a tehetetlen áldozat felé siklott a levegőben, a tetemes mennyiségű mágia meg sem állt amíg végöl el nem érte célját, Laylat. Amikor eltalálta a lányt egy hatalmasat robbant mi pedig fellélegeztünk. Azt hittük vége. Még mindig egymás kezét fogtuk. A keze forró volt és a tenyere is izzadt. Valószínűleg én sem lehettem jobb bőrben de nem érdekelt. Örültem hogy a kezeink ha egy pillanatra is de egybeforrtak. A támadás területére vándorolt a tekintetem, de csak füstöt láttam. Hirtelen egy ördögi kacagás hallatszott. Layla felemelkedett a törmelékek közül. Bár alig állt a lábán nem adta fel. Teste minden porcikája tele volt vérrel, horzsolással, zúzódással. Rengeteg égési sebet véltem rajta felfedezni. A haja vége megégett, szőke haját vérfoltok festették vörösesre. Ruhái cafatokban lógtak róla, de állt. A nevetése vérfagyasztó volt. Mindketten ledermedtünk, Natsu is és én is. Nem tudtuk hogy mit tegyünk. Tehetetlennek éreztem magam. A fiú elengedte a kezeim. Bármennyire is fájt semmit nem tehettem ellene és még csak nem is ez volt a legnagyobb gondom.

- Azt hittétek ennyitől kipurcanok?- szegezte felénk a kérdést, az arca sötétből pszichopatára cserélődött. Ez semmi jót nem jelentett, mellesleg nem hagyta abba azt az ijesztő röhögést.- Ha, hahahahaha-levegőt vett-hahahaha.- megborzongtam. Mi tegyünk? Layla totál nem normális. Ekkor meglepődöttségünket kihasználva támadott.

- Ice Make, raven - kiabálta két nevetés között. Míg mi elugrottunk egy sokkal erősebb varázslat szövegét mormolta. Körülötte világoskék varázskörök jelentek meg. A szeme is kéken világított. NE! Ez nem lehet ez az az ősi mágia amivel egy egész országot el lehet pusztítani? Biztos vagyok benne. Natsu eszmélt fel előbb. Lay felé ugrott, csak úgy pörgött a levegőben és egy ütéssel kizökkentette Laylat. A mágikus kör eltűnt. Minden elcsendesedett. Már a lány sem nevetett. 

- Hogy merted ezt tenni- kérdezte dühösen a fiút. A mondat végére már üvöltött. Végleg elvesztette a fejét. Natsu felé vette az irányt , hihetetlen gyorsasággal és mesteri pontossággal gyomorszájon vágta. Natsu..összeesett. Layla még vagy kettőt belerúgott. HOGY MERI BÁNTANI AZT AKIT SZERETEK? Itt már én dühödtem be. Véget vetek ennek a játéknak. Nem bánthatja tovább Natsut. Már éppen ki akarta végezni amikor a fiú teste elé ugrottam. A szememben apró könnycseppek jelentek meg. 

- Nem!- álltam a fiú elé elfordítottam a fejem, vártam a halált. Felkészültem. Köszönöm az eddigieket. De Layla megállt. A fejét lehajtotta. A hajától nem láttam az arcát.

- Téged nem öllek meg...-kezdte nyugodtan- DE ŐT IGEN!- emelte fel a fejét és pszichopata tekintete az enyémbe fúródott. Ezt nem engedhetem! Nem halhat meg! Ma, nem és holnap sem!

- Csak a holttestemen keresztül- kiáltottam.- Lecserélés! Fekete angyal páncélja!- kiabáltam Layla felé. Ez a páncél felgyorsítja a mozgásom és ötszörösére erősíti a támadási erőmet. A sebesüléseim eltűntek, új erőre kaptam. A kezeim lángba borultak. Végül az én arcom torzult el. Nem bánthatja! Nem engedem! Engem már az sem érdekelt ha belehalok de meg akartam menteni. VÉGE! Amikor ezt a szót kimondtam magamban elindultam felé, egy pillanat alatt a földre terítettem. Egy ütés elég volt. Az én tekintetem sem volt már természetes.

Felé kezdtem sétálni. A kezdeti dühöm elillant. És csak kétségbeesés maradt helyette. Mit tettem? Milyen ember is vagyok én?
- Bocsánat...- nyögtem ki és az előttem fekvő testet néztem.
- Mi-miért tetted? Miért árultál el minket?- nyögte sírva. Itt én is sírni kezdtem. Szíven ütöttek szavai, pedig igazak voltak.
- Mert helytelen amit teszünk, tettünk. Ebben a küldetésben a javulás lehetőségét láttam meg miután veszítettem. Sosem értettem egyet azzal, hogy ebből éljünk. Mi az, hogy valaki elrendeli hogy egy másik ember meghaljon mert valami zavarja őt? És ezért fizetnek nekünk? Mi ez? Puszta gyilkosság...- a könnyeim csak hullottak. Nevetségesen hangozhatott amit mondtam, de én mindig is így gondoltam. Ezt az érzést viszont korábban mindig elnyomtam magamban. De most ezt nem tehettem meg.

- Nem mindegy már? Te már sosem javulhatsz meg! Tudod hány embert gyilkoltál meg, gyilkoltunk meg külön-külön és együtt- kérdezte gúnyosan. Nem hitt nekem. Közben lecsökkent a varázserőm, és dőlni kezdtem. Az utolsó pillanatban Natsu elkapott. Látta az egészet? Hallotta amit mondtam? A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. A fiú egy csókot lehelt a homlokomra és finoman letett. A szemem egyre csak csukódott lefelé de még láttam hogy Layla elindítja végső varázslatát és üvölti, hogy pusztuljatok. Natsu közelebb ment és gyomorszájon ütötte... itt elsötétült minden. Még Natsu kiabálását hallottam de egyre távolabbról. A hallásom tompult már, csak azt tudtam hogy nyertünk, ma nyertünk.

...  

                                                          

Mikor felébredtem ő már nem aludt. Csak engem nézett. A sérüléseim visszatértek. Komoly fájdalmakkal küzdöttem. Az emlékeim zavarosak és ködösek voltak. Natsuhoz bicegtem kellő nyugodtsággal és komótossággal. A tekintete ideges volt és egy kis ijedséget is felfedeztem benne.
- Történt valami?- firtattam óvatosan. A szemembe nézett és inkább kérdezett:
- Jól vagy?- baromi jól esett hogy megkérdezte. Óvatosan biccentettem egyet amitől szemlátomást megnyugodott egy kicsit. Egy pajkos mosoly jelent meg az arcomon.
- De nem válaszoltál a kérdésemre!- néztem rá tettetett megsértődöttséggel. Erre ő is elmosolyodott egy kicsit, de már komoly arckifejezéssel válaszolt:
- Erza és Lucy nem boldogulnak a "haveroddal"!- nyomta meg az utolsó szót. Annyira nem lep meg. Wein ereje számomra mindig is felbecsülhetetlen volt. Elgondolkodtam, percekig meg sem szólaltam. Ez idő alatt végig ilyesmi gondolatok cikáztak a fejemben: Túl erős! Mi lesz most? Nem kéne segíteni?... A gondolatmenetem a fiú szakította meg:
- Segítenünk kellene- jelentette ki, hirtelen lángolni kezdett a teste- Teljesen feltüzeltem magam!- kiáltotta.

- Induljunk- kiáltottam én is. Mintha átragadt volna a lelkesedése rám. Izgultam, nagyon is. Elindultunk.

...

Mikor odaértünk rémes látvány fogadott. A fák, a virágok, a fű.... eltűnt. Mindent vér borított. Lucy összeesve feküdt a földön és csak annyit mondott:
- Segítsetek
Erza is a végét járta már az erejének. A kis pihenőmnek hála visszatért az erőm egy része. Azonnal be akartam szállni. Natsu fedezett.
-Karjuu no Tekken!- ütöttem ki, mire a másik oldalról Natsu ütött egy jókorát Weinen. A szőkeség fáradtan omlott össze. De meg se nyekkent.
- Mit kerestek itt?- rivallt ránk Erza.
- Gondoltuk rád fér a segítség!- kacsintott a fiú és villantott egy ellenállhatatlan mosolyt.
- Köszönöm- mondta Erza. Most hogy jobban megnéztem. Tele volt zúzódásokkal, a páncélja is törött volt. A kardja megrepedt. A lány feje vérzett. És még mindig talpon volt. Wein felállt és ránk támadott:
- Mágikus géppisztoly! Spirállövés!
- Karyuu no Yokugeki!- válaszoltam a támadására, ami eltalálta. Egyetlen gyenge pontja van mégpedig  amikor támad akkor le kell engedje a védelmét. Ezt kihasználva támadtam. De takarékoskodnom kellett mert már nekem sem volt sok erőm. Most Erza következett! Egy vágással kettészelte Wein fegyverét! Meg voltam lepődve. Ez az egyik legerősebb fegyvere volt. A végső ütést Natsu vitte be. Látszólag összeesett a szőke fiú de én tudtam ennyi nem volt elég.
- Legyetek résen! Tuti nem volt ennyi elég!- figyelmeztettem a többieket. A gyanúm beigazolódott, mert Wein már éppen felfelé tápászkodott. - Lecserélés! Tűzisten Kasza! A sebeim megint eltűntek. A haspólót és a rövidnadrágot egy szoknya és egy hosszú köpeny váltotta fel. A magassarkúm helyett már csizma volt rajtam. A hajam tépetten omlott az fejem jobb oldalára. A bal fülemben egy fekete kereszt fülbevaló lett. A kezemen kesztyűk voltak. A kezemben pedig a Szent Tűzisten fegyverek egyike feküdt.A sálam továbbra is a nyakamban volt.

- Ezt neked Wein! Kör formáció!- rohantam felé. Eltaláltam! Ez az! Ez biztos nagy falat lesz neki! Itt mi fogunk nyerni.
- Áááááá!- ugrott felé Erza a tűzpáncéljában. Wein ezt is állta. Ekkor nevetni kezdett és valami rémes varázslatot akart felszabadítani.
-Lecserélés! Tűzistenkard!- kiáltottam- Második eredet kapuja....KAI- üvöltöttem. - Haáááááááááááááááááááááá!- visítottam teli torokból. Wein megbénult de elkéstem.  Eközben a fiú varázslata már Erza felé haladt. Aki megdermedve állt. Elé ugrottam. Felvettem a kereszt pózt. A kezemben fekete lángok jelentek meg. Ezt a varázslatot biztos nem élem túl. De legalább a nővéremért halok meg még ha ezt ő sosem fogja megtudni. Szeretlek titeket!...
- Szeretlek nii-san!- Egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Ő csak megdermedve állt. Nem tudta mire vélni szavaim. De nem érdekelt.- Sötét Angyal burka!- hirtelen hatalmas fényesség jelent meg. A vakító fényben senki sem látott semmit. Szépen lassan Wein varázslatát beszívta az enyém. Ennyi volt. Győztem! A szőke fiúval egyszerre estünk össze. Az utolsó pillanatban még egymásra pillantottunk. Mintha elismerően mosolygott volna... De lehet csak képzelődtem. Bár a szemhéjam már fedte a szemeim, a hallásom még működött. Szapora lépteket hallottam felém közeledni. Natsu volt az.. Fölém hajolt és sírt.
- Nem-nem halhatsz meg! Nem teheted- üvöltötte maga elé. Az öltözékem már időközben visszaváltozott. Natsu könnyei a testemre cseppentek és lefolytak. A fázó testem ezek a kis cseppek felmelegítették. Nem akartam meghalni. Szerettem őt és ez most sem változott meg. Vele akartam leélni az életem. Vele akartam lenni ÖRÖKKÉ. A háttérzajok elhalkultak és egy álomban találtam magam. Egy virágokkal teli mezőn voltam. Megláttam a Fairy Tail tagokat magam előtt tíz- tizenöt méterrel. Utánuk szaladtam. De amikor hozzájuk értem mind eltűntek mintha ott sem lettem volna. Megijedtem és elszomorodtam. Tovább sétáltam és egy vérrel áztatott csatatéren találtam magam. Megláttam...saját magamat! Belém hasított a fájdalmas felismerés. Natsu ott sírt fölöttem, Erza próbálta vígasztalni. Gray fagyosan és dermedten állt, Wendy pedig próbált meggyógyítani. De miért? Hisz' én rossz ember vagyok. Miért akarnak megmenteni? Nem érdemlem meg. Az elmémet hirtelen a régi emlékeim sokasága ragadta magával. Mintha egy varázslat lenne. Lepergett előttem az összes szép emlékem. Azt követték a rosszak.
És mikor már az életem utolsó lángjai végleg kialudtak volna... kinyitottam a szemem. Natsu könnyel áztatott arccal nézett rám és hevesen átölelt. A többiek is megkönnyebültek.
- Soha ne tegyél ilyet többet. Kérlek...- szorított magához annyira hogy majdnem összeroppantam. Én is sírni kezdtem. Mélyen legbelül megérintettek szavai. El kellett hogy induljak. Mennem kellett. Natsu megfogta a kezem. Elpirultam. Ő ijedten engedte el az enyém.
- Várj hozok egy pokrócot- szólt oda nekem édes hangján. Haha. Mehetek! Lassan feltápázkodtam és feltűnés nélkül elindultam a kijárat felé. Egy kiáltást hallottam a hátam mögül. Natsu észrevett... A tisztás bejáratánál álltam. Gyorsan ideszaladt. Percekig feszengve álltunk egymástól pár centire. Elpirultam. Az eszem megállt és a szívem magától cselekedett. Hirtelen a nyaka köré fontam a karjaimat és egy búcsúcsókot leheltem az ajkára. A lepkék a hasamban újult erővel akartak kitörni. Natsu bár először meglepődött aztán boldogan viszonozta a csókot. Ő is elpirult. Azt akartam hogy sose legyen vége ennek a pillanatnak, de az idő szeret kitolni velem így ez a pillanat is úgy elillant mint a többi. Szorosan hozzásimultam, megöleltem és ennyit mondtam:
- Mennem kell...- elengedett és egy illúzió varázslattal lassan eltűntem előle. Egyébként elterelés volt és a fán ültem, a szagom elfedtem. Véghez kellett vinnem a büntetésem. Bár maradtam volna de megígértem magamnak hogy nem teszem. Ég veled...
- Miért?- üvöltötte maga elé. Újabb könnyeket láttam előtörni a szeméből. Elfordultam tőle és könnyeimmel küszködve egyenesen kelet felé indultam hátha találok egy várost.

Folyt. Köv.

Remélem tetszett a mai rész :) Puszillak titeket: Ren Chan ♥

Második rész: Kezdődjön a harc!

*Ren szemszöge

Mikor kinyitottam a szemem hangos horkolásra lettem figyelmes. Komótosan felültem és a jobb oldalamon Natsut pillantottam meg. Elaludt. Öreg hiba, így azt csinálok amit csak akarok... Felálltam, kinyújtózkodtam. Hirtelen az előző gondolatmenetem folytatásaként jelent meg ez a kósza gondolat: Elszökhetnék...-mondtam magamban. Az időjárás időközben lehűlt és fázni kezdtem. Megálltam a tisztás közepén, ahol harcoltunk. Lehunytam a szemem és hagytam hogy magával ragadjanak az emlékeim. A hajamba bele belekapott a szél. A folyóhoz akartam menni. Úgysem veszi észre...gondoltam. Legalább is reméltem hogy tényleg nem. Elindultam a vékony ösvényen ami a tó felé vezetett. Hirtelen mozgolódásra lettem figyelmes így megtorpantam.

- Innen nem mész sehová! Te magad ígérted!- szólt utánam egy fáradt, rekedtes hang.

- A tóhoz mennék...

- Nem!-jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Akkor itt maradok!...Jézusom...- jelentettem ki unottan. Kicsit durcás lettem. Hamar kitalálta mit akarok. De amúgy nekem sem lett volna muszáj visszafordulnom. Mintha maradni akartam volna....De nem tehettem. Na meg úgysem érhetett volna utol. De ez miért most jutott eszembe? A gondolatmenetemet Natsu szakította meg:
- Na jó készítsünk tervet! Hogyan kell a barátaid ellen harcolni.-Ekkor eszembe jutott a kommunikációs eszköz. Gyorsan kitéptem a fülemből, ledobtam a földre és eltapostam.
- Hát. Layla egy jégmágus. Ellene legegyszerűbben mi harcolhatunk. Viszont Layla rafinált. De ellenem mindig veszített párharcban. Ettől függetlenül nagyon erős.- megvakartam a homlokom és folytattam- Wein... fegyvermágus...-itt közbevágott:
- Erzának tökéletes ellenfél lenne.
- Jó ötlet! Na de most folytatnám. Gen és Aya fekete mágia használók.-fejeztem be a legegyszerűbben.Nem is tudom a gerlepár elég erős csapatot alkottak és fognak alkotni mindig is. Kemény dió lesz...
Natsu rám nézett, aztán a mutató és a középső ujját összezárta és a fejéhez emelte. Ez meg mit akar? Most mit fog csinálni? Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. El sem tudtam képzelni most mit akar.
Ekor megszólalt. A hangja ismerősen csengett a fülemben. Nem bírtam betelni vele.
- Warren! Na végre..!-sóhajtott- Kapcsold be a többieket és a mellettem álló lányt, Reneét.
-Kit?-meg volt lepődve. Azért én sem biztos hogy tudtam volna magam hova tenni így kívülről. Na mindegy.
- Az most mindegy, csak csináld!- kérte Natsu. Hirtelen meghallottam a többieket.
- Gyerünk Ren, most rajtad a sor.
- Ki az a Ren?- Egy fiú szólalt meg.
- Kuss Gray! Majd megmagyarázom.-kiabált a rózsaszín hajú fiú.
- Behalok rajtad Szalamandra!- ez Gajeel? Már láttam valahol a Phantom Lordnál.
- Francba veled Natsu! Elegem van... ja és kuss Gajeel!!!- itt közbe vágott egy hang:
- Elég legyen már!- egy női hang.
- R-renben Erza!- rebegték egyszerre a srácok.
- Wendy, Charle itt vagytok?-kérdezte ezek szerint Erza. Várjunk ez az az Erza? Sokkot kaptam. Megint....
- Igen! Köszi hogy gondoltál ránk Erza-san!- szólalt meg egy kislány.
- Miért hívtatok?- kérdezte valószínűleg Charle, mert a többi hangot már ismerem.
-Khmm-khmm!-Köszörülöm a torkom- Srácok! Akárhol vagytok, akárkivel harcoltok...itt elgondolkodtam... hagyjátok abba! Találkozzunk a déli kapunál egy óra múlva. Mindent megmagyarázok.
- Kösz Warren, elég lesz!- vetett véget Natsu a beszélgetésnek. Ezután csend lett. Mi lesz most? Mi itt vagyunk... De ők meg kitudja hol vannak. Leültem és egy fának támasztottam a hátam. A fiú mellettem foglalt helyet. A percek lassan teltek, kínos csend honolt körülöttünk. Senki sem beszélt, csak nézelődtünk. Míg gyönyörködtem Natsu felé vándorolt a tekintetem. Ő engem nézett. Elpirultam és elkaptam a tekintetem. Ekkor tört meg a jég:
- Mi az?
- S-semmi!!- hebegtem.
- Naa!- noszogatott.
- Mondom hogy semmi!- pattantam fel idegesen- szerintem inkább neked van bajod!
- Ülj le ide!- mondta lassan és nyugodtan. Az eszem nem engedte...de a testem magától cselekedett és visszahuppantam mellé. Lassan megnyugodtam. Leeresztettem a gőzt. Elpirul...De miért? Ekkor óvatosan átkarol, és elkezd a hajammal játszani. Na most vesztettem el a fonalat.......... MIVAN???????? De olyan jó volt így... Egyet ásítottam, lecsuktam a szemeim. A karjaiban aludtam. Istenem, a karjaiban! Normális vagyok! Istenem.... Álmomban az erdőben jártam. Natsu és én is komolyan megsebesültünk. Az előző csapatom állt előttem és gonoszan nevettek felénk. Ekkor elővették a..... Valaki megrázott. Izzadtan kinyitottam a szemem.
- Jól vagy?

- Igen,.. csak rosszat álmodtam. Lassan odabújtam hozzá és beszívtam az illatát. A hirtelen bekövetkezett pihenésemnek ő vetett  véget. Ott jön Erza és a többiek. Elengedett és felpattant. Odaszaladt. Én is feltápászkodtam, és követtem a fiút. Mikor utolértem, megálltam és végig néztem a csapaton.

Erzát ismertem. Na meg Natsut. Végigtekintettem a többieken egy kicsit alaposabban mint az előbb. A szöszi biztos Lucy, legalább is ez állt az infóban amit később kaptunk a Főnöktől. A kislány Wendy lehet, asszem. Gajeel a fekete ruhás és akkor Gray a sötét hajú srác. Elvileg így van a csapat. A többiek már nagyban beszéltek de nem figyeltem oda. Csak néha akkor kaptam fel a fejem amikor a nevemet hallottam. Többnyire viszont mereven álltam. Kicsit talán el is pirultam. Zavarban voltam. Nem tudtam mit is mondhatnék hisz' ki akartam nyírni őket egytől-egyig. Ekkor két repülő macskát vettem észre akiket eddig észre sem vettem. Exceedek? De hogyhogy kettő? Nem egyről volt szó??? Áh totál lemaradtam. Vörös hajamat az arcomba sepertem és lassan elkezdtem hátrafelé lépkedni. Megszökhetek! Ezaz! Pá, balfékek! Hehee! Nevettem magamban. De valójában nem ezt akartam. El akartam menni és vezekelni akartam bűneimért. Hisz így már Laylaékhoz sem mehettem vissza. Pazar! Itt a lehetőség! Már majdnem teljesen megfordultam és elhúztam a csíkot amikor utánam kiabált Erza:
- Hova, hova? Nem akarod betartani az ígéretedet kislány?- szegezte felém a kérdést. Az arcából semmit nem tudtam kiolvasni. Kicsit...nagyon megijedtem. Elpirultam és a földet pásztáztam félelmemben. Ekkor már a többiek is felém fordultak. Néhányan megrázták a fejüket de nem mondtak semmit. Itt már végleg be voltam tojva. Bátorság Renci! Bátorság.... (magamban néha így hívom magam) Nagy nehezen összekapartam magamban egy minimális bátorságot. Kihúztam magam és úgy terveztem hogy kiállok magamért.
- Nem nagyon!-itt erős volt a hangom de Erza ideges szemeibe nézve megremegett a hangom és végül már hebegtem mondanivalóm másik felét kicsit megváltoztatva. Beijedtem. Na. - De.., úgy látom muszáj lesz! Megadtam magam. Megígértem.
- Még szerencse!. jegyezte meg morcosan Charle. Durcás egy macska mit ne mondjak.
- Ja...- lógott a levegőben a vörös hajú lány válasza. Ren! Nem hagyhatod magad cserben! Bátorság! Nyögd ki szépen amiért mindenki itt van. Ebben a pillanatban mintha gondolatolvasó lett volna, Gray megkérdezte:
- Akkor most miért is vagyunk itt pontosan? Na nesze nekem, most már dumálhatok. Jó sokat....
- Hát..- itt egy kicsit felbátorodtam- Elsősorban a nevem Reneé... Tatsumi. A Bloody Twilight tagja vagyok. Én vagyok az egyik aki pontosan azért jött ide hogy végezzen veletek, amit nem fogok megtenni!-sóhajtottam- Én ismerem a társaim és most adok egy két tippet kinek kivel kéne harcolnia.- Erzára néztem- Erza! Neked Wein Lorot kell megtalálnod! Fegyvermágus és ő a vezér. Szerintem egyértelmű!- zártam rövidre, közben pedig az arcát fürkésztem hogy mit gondol. Bólintott egyet és rám tekintett hogy folytassam.-
Erzával mehetne Lucy.- Lucy arcán halovány félelmet véltem felfedezni. De akkor is, ez így lesz a legjobb. Lássuk csak... gondolkodtam. Áh, megvan!- Gen ellen menjen Gajeel és a két exceed. Itt felháborodottan közbevágot a kék:
- Van nevünk! Mi vagyunk Happy és Charle!- mutatott magára aztán a fehér cicára.
- Csend, Happy! Folytasd kérlek!-nézett felém a fehér cicuka. Őt valahogy nem érdekelte hogy hívom. Most nem.
- Na akkor HAPPY -nyomtam meg a szót- Charle és Gajeel egy csapat. Ti mentek Gen ellen.- Kik is maradtak? Wendy meg Gray ugye? Ja, azt hiszem!- Gray, Wendy nektek kell Aya ellen nyerni. Feketemágus  akárcsak Gen. Vigyázzatok!- figyelmeztettem őket és vettem egy mély levegőt- Natsu! Mi megyünk Layla ellen.- itt befejeztem a monológomat.- Kérdés? Mindenki megrázta a fejét. Itt a mágikus térkép a srácok helyzetéről. -Memorizáljátok melyik környékre kell mennetek, Ok? Szerintem mehetünk is!- indultam meg. Natsu alig bírt utolérni.
- Sok sikert!- kiáltott utánunk Lucy.
- Köszi, nektek is!- válaszolt ő. Sétáltunk észak felé amerre Lay ment. Vajon mi lesz velünk? Nyerünk vagy veszítünk? Egyenesen rettegtem Layla reakciójától is. Mibe kevertem magam? Jézusom.... De most komolyan... Nyugi Renci, nyugi... Ez egy kis bátorságot öntött kétségekkel teli szívembe. Hirtelen jobban éreztem magam. Ráérősen ballagtam Nasu mellett. Most hogy jobban megnéztem a legutóbbi találkozásunk óta milyen magas lett! Magasabb egy fejjel mint én! Na és milyen izmos... A rózsaszín haja kócosan állt a feje tetején, megzabáltam volna. Sötét ruhái tökéletesen álltak rajta és nagyon jól mentek a stílusához. Megváltozott. És nekem így is tetszik. Szeretem. Nagyon. Végig bámultam és a szívem egyre hevesebben kezdett verni. A kis pillangók a gyomromban,-akikről nem is tudtam hogy léteznek- életre keltek és verdesni kezdtek szárnyaikkal. Megint elpirultam de most már egy igazi paradicsomra hasonlítottam. Kezdtem teljesen megbolondulni. Tényleg szerelmes lennék? Ekkor a szemembe nézett. Azok a csodálatos barna szemek... leblokkoltam. Azt hittem mindjárt elájulok. Na meg mikor lettem ilyen nyálas??  Nem kérdezett semmit csak a rákvörös arcomat fürkészte. Hirtelen olyan sok mindent tudtam volna mondani. de végül egy hangot sem bírtam kipréselni magamból. Továbbra is tartottuk a szemkontaktust, mire én elkaptam a tekintetemet és az erdőt kezdtem tanulmányozni. A fülemben olyannyira dobogott a vér hogy azt sem hallottam volna meg hogyha üvöltöztek volna velem. Ekkor már tényleg megszólalt:
-........? Nem hallottam. Mondott valamit! Tudom! De mit? MIT?
- Tessék? Nem figyeltem.- vettem erőt magamon.
- Azt kérdeztem, mi baj van.- ismételte meg lassabban a kérdést. Nagyot dobbant a szívem. Tényleg érdekli? Biztos...
- S-semmi!- nem lehettem túl meggyőző de rám hagyta. Az arcát fürkészve nevetőráncokat véltem felfedezni a szeme körül. Elfojtott egy nevetést. DE MI OLYAN VICCES??? Mikor megkérdeztem volna, megszólalt.
- Valaki van itt. Érzem a szagát.- szólt kurtán. Ekkor három jégdárda landolt közöttünk. Megijedtem. Hát ilyen gyorsan bekövetkezne a harc? Megmerevedve álltam Layla előtt aki rám támadott. Az arca torz volt és sötét. Nem beszélt. Akkor nagyon be van rám dühödve. Soká vettem ki a kommunikációs kütyüt. Francba. Ekkor Natsu lökött arrébb, és eltalálta a közben felém érkező támadás.
- Basszus Ren! Normális vagy?- ekkor eszméltem fel. Egyedül hagytam. Segítenem kell neki!
- Karyuu no Yokugeki! - indultam Layla felé. Felemelt egy jég védelmet de a támadásom megfelelő elterelésnek bizonyult, Natsu mögé került és eltalálta valami erősebb varázslattal. Gyors. Nagyon gyors. -Karyu no Akugeki!-üvöltöttem magam elé és eltaláltam Laylát. Nem tudott mit kezdeni a jegével. Ez volt a cél. Mi állunk nyerésre eddig de a harcnak még koránt sincs vége! De vajon mi van a többiekkel?

Folyt köv

Első felezet: A várva várt találkozás

 Sziasztok! Ez a rész kicsit rövidke lett de nem akartam mindent egybesűríteni, bocsi. Ren Chan
Ren szemszöge*

Hajnal háromkor csörög az órám. Azonnal kipattan a szemem, felkelek. Lassan kisétálok a fürdőszobába. Levetkőzök, beállok a zuhany alá és legalább tíz percig élvezem hogy a forró víz lefolyik a bőrömön. Kiszállok, felveszem a köntösöm, a tükörhöz lépek és kesze-kuszán összekötöm a hajam. Ezután a konyha felé veszem az irányt. A mályvaszínű falakat lágyan megvilágítja a kinti lámpának és a holdnak a fénye. Lámpát gyújtok. Magamhoz veszem a vízforralót, megtöltöm vízzel, bekapcsolom és várom hogy felforrjon a teavizem. Közben a hűtőben turkálok valami elemózsiáért. Találok egy kis tojást és bacont. Ezeket kiteszem az asztalra azután pedig előveszek pár fűszert és egy serpenyőt, na meg egy kis olívaolajat. Elindítom a tűzhelyet és egy kis olajat csepegtetek a serpenyőbe. Megfogok két tojást, beleütöm a serpenyőbe és mellébiggyesztek egy kevés bacont. Megfogom a sót és a csilit és mindkettőből teszek egy keveset a reggelire. Míg az sül addig megterítek. Előveszek egy lapos fakanalat és a tányéromra csúsztatom az ételt. A mikróhoz lépek és beízesítem a teát. Öntök magamnak a bögrébe és reggelizni kezdek. Ránézek az órára:

-Sietnem kéne...!-mormolom magam elé. Egy kicsit sietősebbre fogom és a tányérokat, evőeszközöket beleteszem a mosogatóba. Átszaladok a szobába, megfogom a Kedvenc felsőm és nadrágom. 

-Ez lesz a legjobb!- jelentem ki boldogan. Felveszem a ruhadarabokat, visszamegyek a fürdőszobába és megfésülködök. A hajammal megvolnék! Összeszedtem a táskám és a kabátom, felvettem a telitalpú cipőm és négy előtt tíz perccel kiléptem az ajtón. Beledugtam a kulcsom a zárba és elfordítottam azt. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és kicsit sietve vettem az irányt a Nagy Erdő bejárata felé. A sietségemnek az lett az eredménye hogy öt perccel hamarabb odaértem. Szépen lassan a többiek is befutottak, felvettük a kommunikációs készüléket és elindultunk ahogy tegnap is megbeszéltük. Egyedül sétáltam az erdőben. Ilyen korán még a madarak sem csiripelnek. Néha a tavalyi avar rezgését és bagolyhuhogást lehet hallani. A tücskök éneke a leghangosabb. Gyönyörködöm a hajnali tájban. Hat óra körül, mikor már a nap is felkelt megálltam egy fánál. Előveszek egy csomag kekszet és a fekete köpenyem. Hosszasan bámulom a sötét ruhadarabot. Végül magamra öltöm az éjfekete köpönyeget. Megeszem a maradék kekszem, és elindulok. A pihenőm körülbelül egy órát vett igénybe. Lassan és nyugodtan gyalogolok tovább.Gyönyörködöm a reggeli tájban...mikor egy halk kiabálás hallatszik abból az irányból amerre haladok. A lépteim egyre szaporábbak lettek és már szinte rohantam hang irányába. A nagy loholás közben megláttam egy fát, felmásztam rá. Ezután már a fákon mászkálva folytatom az utam. Meglátom a nagy keveredésben őt. A szívemben egyszerre érzek szeretetet és gyűlöletet. Végül az utóbbi kerekedik felül és a fiú irányába indulok el. Valamit beszél a társaival és egyedül indul tovább. Követem. Érzem ahogy egyre fáradok, mikor észreveszem hogy megáll.
-Gyere elő, bárki is vagy!-szólal meg érthetően. Tiszta hangja üti meg a fülem és kissé remegve leugrok a fáról. Felhúzom a kapucnit hogy ne lássa az arcom.
- Nincs időm erre!- beszélt türelmetlenül.
- Nem engedhetlek tovább!- üvöltöttem rá.
-Akkor harcolnunk kell. Teljesen felpörögtem!-kiabálta. Ez az igazi Natsu, gondoltam magamban.
-De előbb vedd le a köpenyt-hirtelen összerezzentem.
- N-nem tehetem!-válaszoltam remegő hanggal. Teljesen lesokkolt. Elindult felém, én pedig védekező pózt vettem fel.
-Karyuu no tekken!!- üvöltötte. Mire megtorpantam és felfaltam lángjait. Hirtelen ő is lefagyott. Én ezt kihasználva felé ugrottam és válaszul azt üvöltöttem:
-Karyuu no yokugeki!Egy kis tengeri meglepetéssel. Mikor megpróbálta felfalni a tüzet válaszul a víz miatt fulladozni kezdett. Az ugrás közben már csúszkált a köpeny.
Szépen lassan abbamaradt a köhécselés de látszott az arcán hogy mostmár ténylrg komolyan gondolja.
Végre, erre vártam!-gondoltam. Megállt, összegyűjtötte az erejét és ezt mondta:
- Karyuu no Kenkaku!
Bár igyekeztem de sajnos nem sikerült időben hárítani a támadást. Sikeresen padlót fogtam. Egyre jobban izzadtam és elkapott a félelem. ~Mi lesz ha veszítek?-tettem fel a kérdést magamnak-Nem, nem! Erre ne is gondolj!!!- próbáltam megnyugtatni magam nem sok sikerrel. Totál kiakadtam pedig még csak most kezdtük el. Úgy kellett összekaparnom magam a földről....összegyűjtöttem minden bátorságom és erőm és ellentámadásba kezdtem.
- Karyuu no Koen!- rengeteg erőt tettem ebbe a támadásba. Hatalmas mennyiségű mágiát szabadítottam fel egyszerre. Ez épp elég volt ahhoz hogy az egyetlen kopottas ruhadarab ami elrejtette kilétem a földön landolt. CSODÁS! De ettől függetlenül eltaláltam a fiút. De ő nem kezdett ellentámadásba. Csak megállt. Teljesen megdermedt és a földet pásztázta.
- Szóval te vagy az...gondolhattam volna!- sóhajtott mélyet haragját vissza nem fojtva, akkor már a tekintetemet keresve.
Hangtalanul álltam előtte, lesütöttem a szemem. Úgy festettünk mintha egy felnőtt lecseszett volna egy gyereket. Én éreztem magam a gyermek szerepében pedig egyidősek vagyunk. Furcsa volt. Végül ő törte meg a kínos csendet:
- Én ezt nem akarom folytat...-itt belevágtam a szavába.
-Benne volt az eskünkben ha külön utakon járunk de mégis úgy hozza a sors hogy találkozunk- itt elhalkultam- meg kell küzdenünk. Itt megint hosszú csend következett, de most én törtem meg:
- Ha nyersz, segítek nektek...-ajánlottam fel.
- És mi lesz ha te győzöl?- szegezte nekem a kérdést.
-Az maradjon az én titkom!-mosolyodtam el sejtelmesen.
- Rendben! Akkor kezdjük!- kiáltott fel.
- Várj! Valamit leszögeznék! Nem kell eszméletlennek lennem ahhoz hogy nyerj. Egyszerűen ha hatvan másodperc letelik és nem állok fel akkor nyersz. Ha ez fordítva történik akkor én győztem! Stimm?- mondtam. És bele is kezdtünk.
- Karyuu no Kagizume!-kezdtem.
- Guren Bakuenjin!- kaptam válaszul. Nem boldogultam. Sehogy sem. Mindegy melyik technikámmal támadtam mindig egy erősebbel hárított. Elfáradtam. Ekkor eszembe jutott valami:
- Fekete mágia: Sötét angyal szárnycsapása.-küldtem felé egy nagyon erős varázslatot. Nem volt képes védekezni, így egy fához csapódott. Számolni kezdtem, de negyvenhét másodpercnél felállt és támadott:
- Shiranui Gata!- elszörnyedtem mikor megláttam mi érkezik felém. Nagy tétekben játszottunk így hamar vége is lett az egésznek. Teljesen kifogytam a mágikus erőből. Itt már nem lehetett kitérni, ezt mindketten tudtuk. Miután eltalált a mágia, fáradtan és keserűen borultam el. Én még menni akartam, de a testem nem engedett. Szépen lassan elsötétült minden, az érzékeim is eltompultak...mígnem teljesen elájultam. Bele kellett törődnöm... VESZTETTEM.

folyt.köv.

Prológus

Layla szemszöge*

...Már korán reggel a nyirkos utcákon sétálok. Éppen Ren háza felé gyalogolok amikor meglátom a pékséget. Sietnem kell...de egy kis csokis kifli belefér! NEM, mennem kellene mert el fogok késni ugyan is hétre kell odaérnem ahhoz képest 6:50 van. Abban a pillanatban amikor már tényleg sikerült lebeszélnem magam a kifliről, egy nő kinyitja az ajtót és belép rajta. Megcsapja az orrom a sütik friss illata és ekkor bennem elszabadul a pokol. Már azon kaptam magam hogy a pénzem számolgatom és mint akit puskából lőttek ki visszaszaladok a bolthoz ami mellett már közben elhaladtam. Szerencsére a hölgy még gondolkodik így gyorsan tudok venni a finomságból. Kérek az öregúrtól két kiflit amit gyorsan ki is fizetek. Mikor kilépek a boltból elfog a bűntudat.
-Ezt lehet nem kellett volna.-sziszegem alig hallhatóan. Amikor beleharaptam a péksüteménybe hirtelen minden rossz érzésem elszállt. Boldogan és kicsit sietősen sétáltam a tíz emeletes ház felé. Szerencsére hétkor már a háznál álltam. Matattam egy sort a zsebemben és előhúztam a kulcscsomómat. Megkerestem az emeletes ház kulcsát, kinyitottam és bementem rajta. Amikor beljebb mentem és felnéztem a hosszasan felfelé kígyózó lépcsősorra elszörnyedtem. Utálok lépcsőzni de mivel a barátnőm nem volt a ház előtt valószínűleg elaludt.
-Kezd elegem lenni! Mikor érek már fel a hetedik emeletre? Miért nincs egy nyomorult lift ebben a házban?-zsörtölődtem halkan. Még csak a negyediken vagyok de már nagyon unom a lépcsőzést... ötödik emelet. Végre, már csak egy kevés kell! Még egy kicsit és.....Felértem! Végre! Kifújom magam és megkeresem az ötvenhatos ajtót. Bedugom a kulcsom a zárba és belépek rajta. Le sem veszem a cipőm akkora a rendetlenség. Benyitok a szobába és a szokásos látvány fogad. Öt perccel a találkozási időpont után még mindig ott fekszik a franciaágyon félig bebugyolálva és szuszog. Óvatosan az ablakhoz táncolok mert nem akarok rálépni semmire sem. Elhúzom a függönyöket és kinyitom az ablakot. Erre már halk nyöszörgést hallok és egy párna vágódik a fejemhez.
- Bunkó vagy!-nyögi a barátnőm.
- Inkább készülődj mert hét óra elmúlt!-dobom vissza a fejéhez a párnát amit már nem tudott hárítani.
- Akkor is bunkó vagy. -ismételte meg öt perc elteltével az előbbi megjegyzését kicsit tisztább hangon. Kikászálódott az ágyából és lassan a szekrényhez sétált.  Belenyúl a szekrényébe, elővesz egy pink ujjatlan és kicsit bő haspólót. Ezt kiegészíti egy hasig érő fekete rövidnadrággal és átcammog a fürdőszobába. A haját laza kontyba fogja, megnyitja a csapot és megmossa az arcát. Még így reggel is látszik rajta hogy milyen szép. Ezt követően a törölköző után nyúl és megtörli az arcát. Kibontja a haját és szépen megfésüli a hosszú vörös hajzuhatagot. Egy kicsit beszárítja a frufruját és előveszi a kontaktlencsés dobozt. Gyorsan berak egyet egyet és megnézi magát a tükörben de mintha valami hiányozna. Visszaszaladt a hálóba. Egy pillanat alatt megjelent megint egy sállal a kezében. A nyaka köré tekerte és már készen is volt. Gyorsan átszaladt a konyhába, kivett a szekrényből egy kis kekszet és egy doboz kakaót. Ezután felhúzta a kedvenc magassarkúját, bekötötte a két oldaldíszt és már indulhattunk is. Észre sem vettem hogy repül az idő ugyanis amikor kiléptünk az ajtón akkor már fél nyolc elmúlt.
-Siessünk! Gyere már!-noszogattam.
-Megyek már!- válaszolt kicsit ingerülten. Még szerencse hogy közel lakik az erdőhöz ahol a titkos sötét céhünk lapul. A neve Bloody Twilight. Mikor beérünk az erdőbe, a megszokott kis utunk mentén elmegyünk a titkos bejárathoz. Elfordítjuk a szobor fejét és már meg is nyílik az ajtó a föld alá. Mikor leérünk az étkezőhöz hasonló terembe, belefutok a bátyámba.
-Hali Wein! Mizu?- köszönök és mosolyra húzom a szám.
- Szia hugi!..-szavába vágok-ÁLLJ! Ne hívj huginak!
- Na szóval HUGI!-vigyorgott az arcomba, de ha tekintettel ölni lehetne már nem élne...-Mi tartott eddig?
-Aki elaludt. MEGINT.- válaszoltam unottan.
- Nem tehetek róla! Álmos voltam!- próbálta megvédeni magát de a szavába vágva megkérdeztem:
-De mindig?
-Igen.- tört ki belőle a röhögés. Erre én is elmosolyodtam.
-Wein, hol vannak a többiek?-kérdeztem.
- Bent enyelegnek.-mondta unott stílusban-De én vissza nem megyek inkább szedjétek őket össze és menjünk a főnökhöz mert feladatot akar adni!-adta ki a feladatunkat. Visszamentünk és az előbb felvázolt jelenet fogadott minket. Ugyanis annyira egymásba ragadtak hogy fogalmam sincs hogyan fogom szétválasztani őket. Igen én! Mert Aki az első adandó alkalommal leült enni. Pazar. Egyedül vagyok egy gerlepárra.
-Aya! Gen! Hív a főnök!-szóltam!
-Pillanat!-jött a válasz. Öt perc után azért kezdett elegem lenni ezért jól leteremtettem őket hogy menni kéne már. A kiabálásomra szétrebbentek és elnézést kértek.A fehér hajú, sötét ruhás és alacsony fiú megragadta a lila hajú jól öltözött szerelmét akit egy pillanatra sem engedett volna el. Szerelem. Pfuj. Ren közben megreggelizett és elindultunk. Így négyen. Lecammogtunk két emeletet. Megálltunk a nagy iroda előtt, bekopogtam és bementünk.A főnök láthatóan rossz passzban volt ezért síri csendben telt az a rövid idő amíg bent voltunk.
-Na jó nem érdekel hogy miért késtetek de nem örülök! Na most nem ez a lényeg. Feladatotok van. Fairy Tail hét mágusa és egy exceed a Nagy erdő keleti részén van. Ez nektek hazai pálya lesz. Elrendelem kiiktatásukat. A mágusok csoportokra vannak rendeződve. Az első csoportban Natsu Dragneel és az exceed van. Ez a tiéd Aki ugyanis te is tűzsárkányölő vagy. Wein! Tiéd Erza Scarlet! Layla kapja Gray Fullbuster-t és Lisanna Strauss-t. Gen a te feladatod Wendy Marvell és Juvia kiiktatása. Végül pedig Ayame a te feladatod lesz végezni Gajeel Redfox-xal és élve elhozni Lucy Heartfiliát!- és ezt mind köszönés nélkül...
-Értettük!-Jelentettük ki egyszerre, elköszöntünk és kiléptünk az ajtón. Mindannyian haza indultunk csomagolni. Holnap reggel négykor találkozunk!

Aki szemszöge*
Teljesen izgatott lettem! Hazamentem. Felszaladtam a lépcsőn és mikor kifújtam magam bementem. Bezártam magam mögött az ajtót és azt mondtam: - Végre láthatlak Natsu! Odasétáltam a szekrényemhez Kivettem egy táskát amibe beledobtam egy kis vizet, ételt, pénzt és egy fekete köpenyt. A táskámat a konyhába vittem. Elkezdtem takarítani. Először letöröltem a polcaimat, aztán kiporszívóztam. Végül kivittem a szennyest a helyére és kitakarítottam a fürdőszobát is. A konyhában elmosogattam közben pedig csípősre fűszerezett csirkemell filét grilleztem. Mikor készen lett elővettem a salátát a hűtőmből és leültem enni. Míg ettem gondolkozóba estem. Tudom hogy végeznem kell vele de hogyan maradhatnék erős? Amit kell azt kell. Hisz utálom ha jobban belegondolok. Sosem keresett. Évekig egyedül bolyongtam és Laylának köszönhetem hogy van értelme az életemnek. És ha ő a főnököt követi, akkor én is őt fogom követni! Míg ezeket a szavakat ha nem is hangosan de kimondtam, két kövér könnycsepp gördült le az arcomon és csak ennyit mondtam: - Vége van, Natsu Dragneel!

Ayame szemszöge*
Hazasétáltam. Benyitottam és ott várt a cicám Hayden! Már láttam rajta hogy éhes és hogy őszinte legyek az én gyomrom is korgott már így a hűtőhöz cammogtam. Kivettem belőle az én ebédem és a cicám ebédjét is. A kis tálkájába kapartam ami a konzerv alján volt de elő kellet vennem a másikat is. Abból is tettem bele neki.-Jó étvágyat!-gondoltam magamban és a cicám mintha hallotta volna hozzám dörgölőzött és előkelően a tányérjához sétált. Én is leültem és ettem a tegnapi spagettiből amit főztem. Ezután elő vettem a citromos sajttorta szeletemet amit még tegnap őriztem meg. Gyorsan elővettem egy villát és falatonként minden percét kiélvezve megettem. A szekrényemből én is kivettem pár cuccot viszont el kellett mennem a boltba mert nem maradt vacsira semmi. Közben beborult az ég így felvettem a kabátom és megfogtam az esernyőmet és kiléptem az ajtón az esőbe. Elkezdtem sétálni, rengeteg ember mellett elhaladtam még ilyen rossz időben is. -Szervusz Violet!-hallottan egy hangot a hátam mögül. A városban csak Violetnek hívnak és azt hiszik hogy azt hiszik hogy Ayame az ikertestvérem így nyugodtan járkálhatok a városban.
- Csókolom Vilma néni! Hogy tetszik lenni?- mosolyogtam.
- Jaj! Nagyon jól, köszönöm! És te?- kérdezte.
-Én is jól vagyok!-valami furcsát éreztem és gyorsan leszereltem a nénit- De ne tessék haragudni mert sietek úgyhogy a hétvégén elmegyek majd! Rendben?- indultam tovább.
- Rendben! -szólt utánam meglepődötten a hölgy. Kicsit gyorsabban szedtem a lábaim és amikor beléptem a boltba megkönnyebbültem. Ugyanis valaki figyelt amikor a nyugdíjas nénivel beszéltem, de már eltűnt. Gyorsan bevásároltam holnapra, kifizettem, hazamentem és lezuhanyoztam. Ezután az imádott Genemre gondolva mély álomba szenderültem.

 Gen szemszöge*
Én nagyon izgulok a holnap miatt! Fogom a táskám és beleteszek pár számomra fontos cuccot Pl. A tőreimet, pár varázsfüstbombát és a varázsképletíró tollamat. Ezek mellé egy kis kaját és vizet. Most pedig ázok egy kicsit a forró vízben amit magamnak engedtem. Hátra hajtom a fejem és áztatom magamat. Azután megfürdök, kiszállok és ágyba bújok. Az utolsó gondolatom: Ayame

Layla szemszöge*
''Én csak bepakolok és megyek aludni.'' Amiből megint nem lett semmi mert ugyan bepakoltam és megfürödtem de még MINDIG nem tudok elaludni. Tudom hogy elfelejtettem valamit csak nem tudom hogy mit...Emellett engem is elkapott valami furcsa érzés, csak tudnám miért...

Wein szemszöge*
Este tizenegy van de nem bírok aludni. Volt valami fura Akiban de nem tudok rájönni hogy mi az. Már bepakoltam de szerintem inkább zuhanyzok és megpróbálok megnyugodni. Biztos nem csinál hülyeséget! Már bebizonyította párszor hogy velünk van. Ezt tuti csak én aggódom túl.

Folyt.Köv.
Asszem mára ennyi! Üdv: Ren Chan

Pár szereplő

Sziasztok!

 Itt van pár szereplő:

Rino Akira

(Valódi neve Reneé Tatsumi, csak a céhbe bekerülése óta álnevet használ.

 Csak néhányan tudják az igazi nevét.)

Becenév: Aki

Kor: 16 a történet elején

(Ezen a képen már idősebb mint 16)

Layla Loro

Becenév: Lay, Lala

Ayame Andora

Becenév: Aya

Wein Loro

(Layla bátyja)

Becenév: Wein

Sora Gendo

Becenév: Gen

És a főnök. 

Neki nincs neve mert senki sem tudja. 

Emellett állandóan csukját és köpenyt hord így még sosem láttuk az arcát.)

Natsu Dragneel

Erza Scarlet

Wendy Marvell

Gray Fullbuster

Gajeel Redfox

Happy&Charle

Most egyenlőre ennyi! A bejegyzést folyamatosan bővíteni fogom!

 Puszi: Ren Chan ♥

Így kezdésként...

Hát sziasztok! Most ezzel a bejegyzéssel szeretnélek köszönteni titeket! Most előre leszögezem hogy kezdő vagyok és az elején elég rövidek lesznek a részek. Remélem azért majd fog tetszeni! Nemsoká jönnek a főbb szereplők! Köszi hogy benéztetek! :3